gaszeszpee:

pblue:

eszpee:

tallianmiklos:

Köpködik az angol konyhakultúrát, pedig két dolgot biztosan állíthatok. Az egyik, hogy egy bizonyos kulturáltsági szint felett minden angol tudja, mi az a Fat Duck, és kurva büszke rá, akkor is, ha amúgy nem szereti Heston Blumenthal “molekuláris” konyháját, mert a konyhakultúra, benne a high-end konyhakultúra ismerete is része a műveltségnek. A másik, hogy ugyanezen angolok tudják, hogy a sztéknek valót rendesen érlelni kell, ez Magyarországon kifejezetten tilos, hatóságilag.

Nem is tudom hirtelen, hogy a szarráklopfolt rántotthús (színhús drágám!), a “mexikói” zöldségköret, a rántott trappista, a lisztfőzelék, a cipőtalpig átsütött szték, a pulykamell párizsiasan mellől az angol konyhakultúrát köpködni még szánalmas, vagy már inkább vicces.

blablabla. az angolok a szar izetlen kolbaszaikon krumplipurevel kivul nem esznek mast. fogalmuk sincs a gyulairol, a kovaszos uborkarol vagy a turorudirol! es meg az angol nok is mind rondak.

Ja tényleg és a sörük is mint a meleg húgy. Meg nem adnak rendes adagokat, a múltkor bazmeg pesten olyan jó helyen voltunk, hogy alig bírtuk megenni amit kihoztak! Azért persze megmentettem a mundér becsületét, de kellett megint ereszteni egyet a nadrágszíjon.

a gasztronacik kezdenek a bringasoknal is idegesitobbek lenni.